Évszakválasztás

– avagy tömegélelmezés kőolaj nélkül

Hetesi Zsolt elemzései (http://ffek.hu/) alapján várható, hogy a közeljövőben kőolaj nélkül marad a gazdaságunk. Ez pedig a társadalom összeomlásához vezethet, ha nem készülünk fel céltudatosan a várható szervezési feladatokra.

Ma a tömegélelmezésünket csupán néhány szántóföldi növényre alapozzuk: a búzára, kukoricára, burgonyára, és olajnövényként a napraforgóra. Ha a szántóföldi gépeink üzemanyag nélkül maradnak, a gabonatermesztés és -betakarítás megoldhatatlanná válik. A biodízelben és a bioetanolban egyelőre ne nagyon bízzunk, ugyanis jelenleg nagyjából annyi kőolajat igényel az előállításuk, mint amennyit kiváltanak, ugyanis a biodízel és a bioetanol kőolajigényéhez hozzá kellene számítani a műtrágyagyártás és növényvédőszer-gyártás olajigényét is, nem csak a talajművelés, betakarítás, szállítás és feldolgozás olajigényét. Igavonó állatállományunk nincs, de ez még a kisebb baj. Viharvert népünk már sokszor megélte és túlélte, hogy a háború és az azt követő „felszabadítás” elvitte a teljes igavonó állatállományt. Ilyen esetben a férfiak álltak be az eke elé, az asszonyok pedig fogták az eke szarvát. Ha pedig az összes munkaképes férfit is elhurcolták a „felszabadítók” – mint ahogy tették ezt a második világháborút követően például egész Kárpátalja magyar lakosságával – akkor az asszonyok álltak be az eke elé, és a gyerekek fogták az eke szarvát. Csakhogy azóta sokat változtak a mezőgazdasági eszközök. A traktor helyére már nem lehet csak úgy beállni a legnagyobb szükség esetén sem… Tudomásul kell vennünk, hogy ha váratlanul olaj nélkül maradna a gazdaságunk, az nehezebb helyzetet teremtene, mint az említett kárpátaljai példa esetében a háború és a sztálini megtorlás együttvéve. Nem állnak már rendelkezésünkre élő erővel vontatható talajművelő eszközök milliós tömegek ellátására alkalmas mennyiségben, nincsenek százezerszámra kézi vetőgépek, betakarító eszközök, nincsenek meg a gabonacséplés, tisztítás, szárítás, tárolás, őrlés kézi eszközei sem, illetve a használatukhoz szükséges tudás és gyakorlat sem. Ezen eszközök tömeggyártása megszűnt, a gyártás újraindítása pedig a legnagyobb társadalmi egytértés és akarat mellett is, jól működő gazdaság esetében is éveket venne igénybe. A világgazdaság összeomlása közben pedig minderre se idő, se lehetőség nem lesz már.

Kun László szekere, vagy más néven Basta szekere
Forrás: http://mek.oszk.hu/

Mi lehet a megoldás, ha eszközhiány miatt a jelenlegi szántóföldi gazdálkodás nem folytatható tovább? A kertgazdálkodásra való gyors áttérés. Kerti szerszám ugyanis a legtöbb háztartásban van, és a házilagos javításuk sem reménytelenül bonyolult dolog. A tömegélelmezésre alkalmas – tehát nagy tápértékű, egész évben tárolható – növények közül a burgonya, a kukorica, a bab és a borsó kerti szerszámokkal is termeszthető, kézi erővel is betakarítható és feldolgozható. Ugyanez a kalászosokról már nem mondható el. Ez nem azt jelenti, hogy hosszú távon lemondhatunk a kalászosokról. De ha hirtelen kell megszervezni az üzemanyag nélkül maradt lakosság élelmiszer-önellátását, akkor nincs idő a kalászosokkal kísérletezni. Fagyos éjszakán a meleg pokróc előbbre való, mint a kényelmes ruházat. Vészhelyzetben, amikor a lakosság minden talpalattnyi földet megművel a háza közelében (tehát ahol szemmel tartható, védhető a termés), a burgonya nem csak a búzától, de még a kukoricától is sokkal ígéretesebb növény. Egyrészt a kukorica nagyon fényigényes, tehát házikertben, udvaron, gyümölcsfák között, szőlő között, félárnyékban nem sok termést hoz. Másrészt a kukoricát nehezebb védeni lopás ellen, mint a burgonyát.

Az iparszerű mezőgazdaság összeomlása esetén a burgonyatermesztés fő kockázati tényezői a kórokozó gombák és a vírusok lesznek. Ahol nagy a szükség, közel a segítség. Nem lehet véletlen, hogy a burgonyavésszel (Phytophthora infestans) és a legveszélyesebb burgonyavírusokkal szemben ellenálló Sárpo Míra fajta épp most robbant be a hazai köztudatba (http://www.sarpomira.hu). A Sárvári család által kinemesített, betegségekkel szemben kimagaslóan ellenálló burgonyafajták széleskörű elterjesztése kulcstényező az éhínség megelőzésében. Ha ugyanis leáll a szállítás, még rézgálic se lesz, nem hogy szintetikus gombaölő szerek! A szokványos burgonyafajták termesztése ilyen körülmények között kész öngyilkosság. Dr. Sárvári István burgonyafajtáinak a hatékonyabb elterjesztése érdekében szövetkezet is szerveződik. Aki bármilyen segítséget tud ehhez nyújtani, keresse a szervezőket: Szabó Bélát (bela_kukac_gastroil.net) és Mező Tamást (tmezo_kukac_iqs.hu).

További gond a talaj tápanyag-visszapótlásának megszervezése. Ha a műtrágyagyártás és -szállítás leáll, kizárólag szervestrágyát haszálhatunk majd. Csakhogy az állatállományunk ehhez a feladathoz kicsi, a felszaporítás hosszadalmas és komoly szervezést igénylő munka a mai körülmények között, a trágya nagyobb távolságra való szállításához pedig épp úgy nincsenek meg tömegesen a kőolajtól független eszközök, mint a gabonatermesztés esetében. A zöldtrágyázást – közismert talajjavító tulajdonságai ellenére – tápanyag-visszapótlásként említeni egyszerűen önámítás. A levegőből megköthető szénen és nitrogénen kívül más elemmel nem gazdagítják a növények a talajt, ugyanis a foszfort, káliumot és a mikroelemeket ugyanabból a talajból veszik fel, ahová majd beforgatjuk őket. Szembe kell néznünk azzal a kényelmetlen ténnyel, hogy üzemanyaghiány esetén emberi ürülékből nyerhető az egyetlen olyan trágyaféleség, ami kellő mennyiségben juttatható ki a földekre szállítójárművek nélkül is, például talicskával vagy kézikocsival. Ehhez azonban az embereknek a földek közelében kell lakniuk. A rendszeres kapáláshoz és a folyamatos őrzéshez szintén arra lesz szükség, hogy a lakosság jelentős része a földek mellé költözzön a tenyészidőszakban. Valaha a legtermészetesebb dolog volt, hogy az emberek abban a tájban járnak-kelnek és ürítkeznek, amelyik táj táplálja őket. Ezt az életmódot kényszer hatására adták fel eleink a folyószabályozásokat követően, és úgy tűnik, kényszer hatására fogunk tömegesen visszatérni a tájba. Ha kényszer hatására se lennénk hajlandóak erre, akkor nem sok esélyünk maradna a puszta túlélésre sem.

A burgonya, kukorica, bab és a borsó szénhidrát- és fehérjeforrásnak jó ugyan, de zöldség- és gyümölcsfogyasztás nélkül a szervezet hamar legyengül. Márpedig a legyengült emberekből álló tömeg kiváló táptalaja a járványoknak. Ezt nem szabad megkockáztatni. Ezért kell a gyümölcsfa-ültetést minél hamarabb elkezdeni, az ellenálló zöldségféléknek pedig már most kezdjük el gyűjteni a magját! A lehetséges beszerzési forrásokra vonatkozóan értékes gyakorlati segítséget kaphatunk a következő adatbázisból: Génbankok, tájfajta-gyűjtemények (készítette Tóthné Bogdányi Franciska; honlap: http://www.tudatosvasarlo.hu/cikkek/1355 ).

Térjünk vissza még röviden a gabona kérdésére.

A burgonyára alapozott válság-tömegélelmezés megszervezése is éveket vehet igénybe, és addig is ennie kell valamit a lakosságnak. Erre a tárolt gabona kiválóan alkalmas lehet. Mivel az államhatalom a mostani látszólagos békeidőszakban sem a lakosságunk érdekeit védi, hanem helytartóságként csak a szervezett kifosztást felügyeli, így válsághelyzetben még kevésbé bízhatunk a gondoskodásában. Vegyük saját kezünkbe a gabonatárolást, amíg nem késő! Mindenhol helyben fel kell mérnünk, hogy mennyi tárolt gabona van ténylegesen magyar tulajdonban, azaz olyan emberek kezében, akik vállalnák a biztonsági tartalékolást a helyi közösség érdekében és a helyi közösség segítségével (pl közös pénzügyi kockázatvállalással, természetbeni segítséggel). Legyen figyelmeztető jel a jelenlegi elképesztően alacsony gabonaár! Hogy hová vezethet, ha az államra, az EU-ra vagy ismeretlenekre bízzuk a gabonatárolást, azt a Bibliából mindenkinek érdemes lenne elolvasnia (1 Móz. 47, 13-21., ahol „Az Egyiptomi szükség” cím alatt a lakosság teljes kisemmizésének gyakorlatias forgatókönyvét találjuk; lásd Tóth Ferenc: Államosítás Egyiptomban. Dobogó VIII. évfolyam 2. szám – 2009. április). Amikor már eladhatatlanul olcsó a gabona, az arra figyelmeztet, hogy a közeljövőben megfizethetetlenül drága lehet, vagy esetleg egyáltalán nem lesz. Élelemhiány esetén pedig a lakosságot nagyon könnyű annyira sarokba szorítani, hogy lemondjon maradék jogairól is. Az energiaválság és az azt követő élelmiszerválság árnyékában ne a bevásárlóközpontokat rohanjuk meg pánikot keltve, hanem gondos szervezőmunkával előzzük meg a pusztító zűrzavart!

Hogy mikorra várható mindez? Nem tudom. Azt viszont tudom, hogy ha a közeljövőben valami csoda folytán mégsem omlana össze a kőolaj alapú tömegélelmezés, akkor is csak nyerünk azzal, ha enyhítjük a világkereskedelemtől való függőségünket, és visszatérünk az élelmiszer-önellátáshoz.

Kelt Máriabesnyőn 2009-ben, Földanya Havának harmadik napján