Évszakválasztás

Lehet-e a XXI. század elején pénz nélkül, önellátó módon élni egy alföldi tanyán, kivonulva a civilizációból? Erre a kérdésre keresi a választ Paulovics Péter szegedi biológus immár két és fél éve a tápéi réten, ahol azt is megtudta, hogy a legnagyobb ellenfél a mezei pocok.

- 2005 novemberében ültettem ide az első gyümölcsfát, amikor még nem is volt a tanya az enyém – kezd bele a történet mesélésébe a biológus. – Egyszer a tápéi komp felől kerekeztem erre, amikor megláttam a romos tanyát. Megtetszett a környék: az érparton magasodó, a helyiek által Sírhegynek nevezett domb, az orgonabokrok, az akácok és a mezei szilek.

Végül 2007 decemberében vette meg az épületet és a hozzá tartozó kéthektárnyi földet. Paulovics Péter korábban környezet- és természetvédelemmel foglalkozott, de – mint bevallja – csalódott a civil mozgalmakban is. Véleménye szerint ezek a szervezetek – jóllehet valamiféle ellenőrző szerepet kellene betölteniük – nem bírják a versenyt az állami és a gazdasági szférával, és jelentős eredményeket sem tudnak elérni.

- Negyvenhárom éves vagyok, viszonylag függetlenül élek. Bár feleségem van, gyerekeim nincsenek, így megtehettem, hogy kivonulok a civilizációból. Persze az elszakadás nem teljes, bejárok Szegedre, keddenként pedig Makón énekelek egy vegyes karban, ez egyébként régi vágyam volt – mondja.

Nincs áram, víz és gáz

A tanyán nincs áram, gáz és víz sem, így rezsire nem kell költeni. Az ökológus számításai szerint egy két-három hektáros földterület elég lehet arra, hogy ellásson élelemmel egy öt-hat fős családot. Tízhektárnyi gyepen megterem annyi takarmány, hogy néhány birka és tehén ellegyen belőle, az állatok pedig legalább öt családnak elegendő tejet tudnak biztosítani. A ház körül megterem a zöldség, a gyümölcsfák is rengeteg termést adnak, ráadásul nem csak azt lehet megenni, ami a veteményesből kikerül. A gyomnövényként vadon növő fényes labodából például kiváló, a spenóthoz hasonló főzelék készíthető, a keszegsalátából, az útszéli zsályából saláta lesz, ahogy a vadsóskából is, bár ez utóbbi főzve is finom – magyarázza Paulovics Péter.

A kertben megterem a bab, a paradicsom, a borsó – az utóbbi a legszebb a környéken az idén, titka, hogy már ősszel elültette -, sok fűszer- és gyógynövény. A domb környékén a biológus vagy harminc gyümölcsfát ültetett, igyekezett olyan fajtákat választani, amelyek jellemzőek a Tisza-Maros vidékére, így hamarosan terem majd a magyar kajszi és a bőralma is. Hosszú távra tervez, több száz diót is elültetett, de ezekből egyelőre még csak két-három csemete indult növekedésnek.

Építési technika néprajzi könyvekből

Maga a terület elég száraz, nem igazán zöldségtermesztésre való, nyaranta öntözni kell. A tanya gémeskútja a kezdetben erre sem volt jó, túl sósnak bizonyult a vize, de a háromévi rendszeres merés megtette a hatását, a növényeknek ma már jót tesz, inni azonban nem lehet belőle. Ivóvízért a másfél-két kilométerre lévő artézi kutakhoz jár Paulovics.

A legkomolyabb veszélyt azonban nem az időjárás jelenti a terményekre, hanem a vadak. Tavaly az őzek nekiestek a facsemetéknek, a mezei pockok megdézsmálták a veteményest, tavaly pedig az aszály idején megették szinte az összes elültetett tölgymakkot.

Paulovics Péter szerint az önellátás titka a tudás, ma azonban már nyolcvan-kilencven évesek azok az emberek, akik egykor tanyán születtek, ott is nőttek föl, és már gyerekként elsajátították azokat az ismereteket, amelyek ehhez az életmódhoz szükségesek.

A biológusnak így sok mindenre magának kellett-kell rájönnie, bár segítettek a barátok és a szakirodalom is. Így volt ez a házépítéssel is: az ökológus téli lakóhelye egy néhány négyzetméteres, hagyományos paticsfalú ház, amelyet saját maga épített. A vesszőkből font vázra mintegy húsztonnányi szalmával kevert agyagos sarat vitt föl, a fedelet ágasfák tartják, a tetőre pedig az érparton vágott nád kerül majd. Az építési technikát néprajzi könyvekből leste el: mint felidézi, a honfoglalás idején hasonló házakban laktak elődeink, és még a múlt században is készültek ilyen gazdasági épületek.

Amiről a legnehezebb lemondani

Büszkesége egy saját készítésű búbos kemence, amelyet téli fűtés mellett sütésre is használ. Talán idén nyáron már kenyér is készülhet benne. S mi az, amiről a legnehezebb volt lemondani? – Dohányozni nem dohányoztam soha, szőlőt már ültettem, a borkészítést egyszer majd megtanulom, teát gyógynövényekből főzök. A tejeskávé hiányzott reggelente, de rájöttem, egy kanál méz a langyos tejbe pótolja az érzést – válaszolja mosolyogva a biológus, hozzátéve, hogy a húsevés az, amit nem tudott föladni, a csirkepaprikás az egyik oka, hogy hetente bejár a városba.

- Az állatok tartása a következő lépés. A tapasztott falú tyúkól váza már elkészült, a nyulak és a galambok is megélnének itt. A jószágot azonban nem lehet magára hagyni, ráadásul egy róka is jár erre – meséli, egyszersmind elárulva, hogy a teljes önellátás érdekében még akad némi tennivaló a következő években.

Forrás: HVG (MTI alapján)