Dávid naptár 2010-re | Önellátás


Dávid naptár 2010-re

Kategória: Egyéb | 2010. január 31. - vasárnap 13:10
Tech tipsComputer Tricks

Egyedül Dávid Mihály tudja, hogy milyen idő lesz napra pontosan a 2010-es esztendőben. A nyíregyházi mérnök idén is közkinccsé tette tudását, így már most mindenki tervezheti a nyári szabiját.
ELŐREJELZÉS – Nem tévedett a tavalyi év végén sem Dávid Mihály. A nyíregyházi meteorológus már egy évvel ezelőtt hajszálpontosan megmondta, hogy mikor érkezik a nagy hómennyiség, és a hőmérsékleteket is eltalálta. Az okleveles mérnök 1972 óta nyújt támpontot az embereknek, az országban ő az egyetlen, aki 365 nappal előre  mer és tud időjárási helyzetképet adni.
A kíváncsiskodók mellett a gazdák és a szabadtéri rendezvények főszervezői is sokat köszönhetnek neki.

A január rendkívül változékony lesz, nagy hőmérsékletingadozással. A hőmérő higanyszála –15 fokról +10–12 fokra is felszökhet. A hónap második fele valamivel enyhébbnek ígérkezik, és – váltakozó halmazállapotú – csapadék bőségesen várható. Miként a tél hátralévő részében is.

A február hasonlóan alakul, mint a január. Február 10–15-e között erősebb lehűlésre kell számítani, de a hónap végén már kis időre megmutatja arcát a tavasz: a felmelegedés elérheti nappal a 12–13 fokot, ám az éjszakák továbbra is fagypont körüliek lesznek. A márciusi tavasz lendülete 20- án megtörik, akkor három-négy napra erősebb lehűlést jelez Dávid Mihály.

Az április, mint mindig, ezúttal is szeszélyesnek ígérkezik, sőt ez odáig fajul, hogy 10-én visszatér a tél, éjszakánként mínusz 5 fokra számíthatunk. Ennek bizonyára nem örülnek a gazdák, hiszen a kertekben elfagyhatnak a rügyek. Aztán végre kilábalunk a rossz időből és április 25-e körül már 22 °C fokot mutat majd a hőmérő. Csapadék viszont ebben az időben nem várható.

Májusban is folytatódik a szeszélyes április, a hőmérséklet sokkal melegebb nem lesz, mint április végén. Éjszaka plusz 5, nappal 25 fok várható. Június második fele nyárias jellegű lesz és folyamatosan emelkedik a hőmérséklet. 28 fok lesz a csúcs.

Július 10-e táján viszonylag hűvös, húsz fok körüli nappali hőmérséklet várható, a hónap második fele melegebbnek ígérkezik, 30 fokos napok köszöntenek be huszadika kezdetével.

Augusztusban viszonylag kiegyensúlyozott meleg l e s z , bár ötödike táján hidegfront érkezik, s húsz fokig leesik két napra a hőmérséklet. A hónap végén szintén hűvösebb időnk lesz.

Szeptember 10-e táján hirtelen leesik a hőmérséklet, de ez csak átmeneti lesz. A hónap második felében kellemes idő várható, beköszönt az igazi vénasszonyok nyara.

Októberben végérvényesen itt az ősz, folyamatosan csökkenő hőmérséklettel. A talajmenti fagy 25-e körül várható. Ez a hónap is csapadékhiányos lehet. A tél pedig már novemberben beköszönt, végig öt fokkal hidegebb lesz az ilyenkor szokásosnál, a hónap végén már mínusz tíz fok lesz.

Dávid szerint a december sem ígér semmi jót azoknak, akik utálják a telet. Kemény és tartós hideg lesz. A fehér karácsony már   most borítékolható, hó lesz bőségesen, ami 2011.  januárjában sem olvad majd el.
Beindult a nagyüzem a nyíregyházi Dávid Mihály lakásában, hiszen idén 38. alkalommal készült el a Dávid naptár. Nem csoda, hogy otthonában folyton-folyvást csöng a telefonja.
Dávid Mihályt az alábbi telefonszámon érhetik el: 42/403-532 Kérjük közvetlenül őt keressék!

Oszd meg másokkal:
  • Print
  • Facebook
  • Google Bookmarks
  • email
  • Linkter
  • Live
  • Netvibes
  • Propeller
  • Tumblr


6 hozzászólás »

  1. Hozzászólás Szerző: Varga Pálné — 2010. június 10. csütörtök @ 12:44

    Tisztelt Uram,
    Úgy látszik, alaposan melléfogott ezúttal.
    Június 8-10.-én már 30 fok felett van és még melegedést ígérnek, az előjelzése szerint a hónap második felében is csak max. 28 lenne a csúcs.
    Ez a legkiugróbb eltérése az idén, kisebbek eddig is voltak.
    Eddig se vettem meg, ezután sem fogom.

  2. Hozzászólás Szerző: Andrea — 2010. július 13. kedd @ 09:55

    Épp most készülök szétolvadni a melegtől és ma július 13-a van. Pont az jutott eszembe, mint az előttem szólónak, miszerint ez a jóslat – ti. hogy 10-e körül húsz fokos hőmérsékletre számíthatunk – igen csak az ellenkezőjére fordult.
    Nagyon boldog lennék 20 fokos hőmérséklettel, de ez egyelőre álom.
    Most akkor hogyan tovább? Mi lesz a többi előrejelzéssel?

  3. Hozzászólás Szerző: Alma — 2010. július 25. vasárnap @ 22:31

    A Dávid naptárhoz igazítottuk a nyaralást. Reméltük a jó időt.
    Holnap indulunk a Balatonra, 2 és 4 éves gyerekekkel, de az előrejelzések szerint szét fogunk fagyni. Fel tudnék robbanni a dühtől! Az egész naptár egy oltári nagy baromság! Ennyi erővel én is készíthetnék egyet, vagy bejön, vagy nem…

  4. Hozzászólás Szerző: admin — 2010. július 26. hétfő @ 07:19

    Még jó, hogy vetési naptárat nem közöltünk. De a Dávid naptár megjelenése óta kitört egy izlandi tűzhányó, ami teljesen átrendezte az időjárást, és a HAARP projectről sem tudjuk, mennyire befolyásol minket. Ezek után szerintem felesleges egy minden év elején kiadott naptárra hagyatkozni. Pontosabb infó érdekében szerintem fel kellett volna hívni Dávid Mihályt.

  5. Hozzászólás Szerző: flower9 — 2010. augusztus 24. kedd @ 08:28

    Mikroklíma…..utána kellene olvasni a kétkedőknek!
    Atomfizikáról is jelennek meg cikkek, vagy szerelési utmutatók, elolvasni tudja hazánk lakosságának kb 80 %-a, de értelmezni már kevesebben! Iskolában oda kellett volna figyelni a környezetismereti órán kedves kétkedők!:-)) De nekik felesleges az ilyen komment!:-(( Ha meg van pénzed nyaralni menni: földrajz órán említettek olyan helyeket ahol nincs akkor a kockázat mint a Balatonnál….stbstb….

  6. Hozzászólás Szerző: ales001 — 2010. augusztus 27. péntek @ 19:05

    nálunk bejött gratulálok!

RSS hírcsatorna a bejegyzéshez kapcsolódó hozzászólásokról. TrackBack URI

Szólj hozzá!

XHTML: Ezeket a szerkesztőelemeket használhatod: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>