Céljaink

2009. december 3. 09:30

Az oldal címéből is látszik, célunk az önellátás megvalósitása, az ehhez szükséges gyakorlati ismeretek összegyűjtése és közkinccsé tétele. Mit értünk önellátás alatt? Sajnos nem használhatjuk ezt a fogalmat abszolút értelemben, mert nem kivitelezhető. A reális, elérhető eredményre törekedünk, ami a külső erőforrások felhasználásának csökkentését és a saját erőforrásokkal való kíméletes bánásmódot jelenti. Értjük ezt a gazdálkodás, az energiaellátás, vízellátás, szemétkezelés szintjén. Fontos szempont, hogy ezt itt,  a Kárpáthazában kell megvalósítsuk.

Mi módon képzeljük?  Szeretnénk kapcsolatot létrehozni a szakemberek és a céljainkat felvállalók között. Szeretnénk mindazon szervezetekkel és egyéb csoportosulásokkal, személyekkel együttműködni, akikkel közösek a céljaink.

Összefoglalva, olyan használható ismeretek gyűjteményére van szükség, ami kiterjed a túlélés, önellátás lehető legtöbb aspektusára. Sok ember együttműködésével, akiknek azonos a céljuk és hasonló erkölcsi alapon állnak, de feladatunk nem az erkölcsi alapok s az elvek tárgyalása, mivel arra vannak más fórumok, hanem a gyakorlati, a megvalósítható elemeinek összegyűjtése.

Témaválasztásunk nagyban lefedi a következő ábrán látható területeket:

Holmgren_PCflower_hu



3 hozzászólás »

  1. Hozzászólás Szerző: Barczi Gábor — 2010. április 3. szombat @ 07:21

    Itt vannak ezek a nagyszerű témák az önellátásról és nincsenek hozzászólások! … hát persze, mert sokan vagyunk városiak akik szívják magukba az ismereteket, de még nem mertük meghozni a józan ésszel már elfogadott döntést, hogy függetlenítsük családunkat a szükségtelenségek hajhászásától és a globális kereskedelem, (élemiszer)ipar, energiaellátás kiszolgáltatottságától, megteremtve ezzel az élhető világunkat és a fenntertható fejlődést.
    A döntés meghozatalában segítenek ezek az úttörő kezdeményezések, úgy az interneten, mint a valóságban. Voltam a családommal Magfalván, ahol kedves fogadtatásban volt részünk. A látottak tetszettek is meg elriasztottak is. Még keressük a köztes megoldást, Ti csak törjétek az utat, melyhez erőt egészséget és kitartást kívánok.

  2. Hozzászólás Szerző: Karakai Tamás — 2010. május 18. kedd @ 09:04

    Kedves Szerkesztők! Nagyon tetszik az oldal, és nagyon hasznosnak tartom. Sajnálom, hogy csak most találtam rá, egy barátom jóvoltából. Mi is csináltunk egy oldalt, Szelídvízország néven, ahol a vízmegőrzéssel, a táji vízkörforgás helyreállításával, élő környezetünk regenerációs kezelésével foglalkozunk, és mindennek jelentőségével jól-létünkre, gazdasági lehetőségeink felvirágoztatására. Ha gondoljátok, esetleg tegyétek ki a linkjét.

    üdvözlettel

    Karakai Tamás
    élővilág-védő
    Védegylet

  3. Hozzászólás Szerző: Szász Ferenc (Bioferibá) — 2010. július 18. vasárnap @ 22:30

    Bi(j)ó egészséget MINDENKINEK …. kívánja, Bioferibá (… aki, 62.-éves,de nagyon aktív).

    Nekem is tetszik a lapotok, …. sőt, szeretnék írni is bele, ha lehet.

    Mindenekelőtt, hogy kép(em)be legyetek, nézzétek meg a weblapomat (sk):

    http://www.megujulokkalabioertklub.hupont.hu …. és várom a megjegyzéseket.

    Üdv: az “öreg” Bioferibá

    – Kóstolónak (a webről):
    – Napelemes aszaló
    – Tönkölybúzafűlé = az élet leve
    – Legyen saját erőműved
    – Ökoturisztikai ajánlat ……. stb.

RSS hírcsatorna a bejegyzéshez kapcsolódó hozzászólásokról. TrackBack URI

Szólj hozzá!

XHTML: Ezeket a szerkesztőelemeket használhatod: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>